Egyesületünk 2017. december 17-én, a KSC-PEAC NB1 A-csoportos mérkőzés előtt családi karácsonyváró délutánt szervezett a KSC utánpótlása részére. A rendezvényen arcfestés, „szépségszalon” és fényképezkedés színesítette a programot.
UP: Serdülő bajnokság 4. forduló
Szombaton a PTE-KPVK tornaterme adott otthont az U14-es bajnokság következő fordulójának. A hazai pályán játszó KSC fölényes győzelmet aratott a Rátgéber Akadémia B-csapata és az ASE ellen is.
UP: Serdülő bajnokság 3. forduló
A KSC U14-es csapata szombaton Baján járt, ahol a házigazdák mellett a Zalaegerszeggel mérkőzött. A csapat mindkét találkozóján magabiztos győzelmet aratott.
Harsányi Mária a KSC U14-16-18-as csapataival pénteken Zárgrábban járt, ahol a fiatalok a felkészülési mérkőzések mellett egész napot átölelő kosárlabda programokon vettek részt.
UP: Serdülő edzőmeccs a Bonyhád ellen
Harsányi Mária U14-es csapata szombaton a PTE-KPVK tornatermében a Bonyhádi KSE-vel játszott felkészülési mérkőzést.
UP: Serdülő bajnokság 2. forduló
Szombaton a Garay János Gimnázium tornatermében került megrendezésre az U14-es bajnokság alapszakaszának második fordulója. Harsányi Mária lányai a BEAC második és a Szeged első számú csapata ellen is fölényes győzelmet arattak.
UP: 24. Drazen Petrovic Emléktorna
Harsányi Mária szervezésében immáron huszonnegyedszer került megrendezésre az egykori horvát klasszis emlékére létrehozott torna, amely idén is változatos programot kínált az utánpótlás korosztályú kosarasok számára.
UP: XXIV. Drazen Petrovic Emléktorna
Immáron 24-ik alkalommal kerül megrendezésre a Drazen Petrovic Emléktorna, mellyel Harsányi Mária edző a fiatalon elhunyt horvát klasszis emléke előtt tiszteleg. A rendezvény egész napos programot kínál a kosárlabda sport kedvelőinek.
UP: Serdülő bajnokság 1. forduló
Szombaton a PTE-KPVK tornatermében a KSC U14-es csapata a PVSK-t és a Rátgéber Akadémiát fogadta. A szezonrajt sajnos nem sikerült jól, mert a csapat ezúttal mindkét ellenfelével szemben alulmaradt.
UP: Serdülő edzőmeccs a Rátgéber Akadémia ellen
Csütörtök délután a PTE-KPVK tornatermében a Kosárlabda Akadémia Pécs együttesével játszott felkészülési mérkőzést a Harsányi Mária vezette U14-es KSC.